Somody László Erzsébet-Bélatelepi blogja

zsebTelep

zsebTelep

Ezt a kerület elmafláskodta

...avagy mit gondolnak a légügyi szakemberek

2018. október 30. - Somody László

 

repulo_vajk.jpg

Az Erzsébet-Bélatelepet sújtó kritikus zajprobléma évek óta foglalkoztatja az itt élőket. Augusztus óta a helyzet rosszabb lett, és úgy tűnik, hogy azoknak, akiknek ez lenne a legfőbb feladata, nem képesek, vagy nem is akarnak minden fél számára megnyugtató, kompromisszumos megoldást találni. A Lőrinci Magazin épp ebben a kérdésben szólaltatott meg két légügyi szakembert, akik roppant érdekes dolgokat mondtak. A cikket a LM engedélyével, változtatás nélkül osztom meg. 

 

"

"Néhány évvel ezelőtt Dömötör István fideszes képviselő tiltakozott a szocialista vezetésű önkormányzat által eltűrt Ferihegy okozta zaj, por és egészségkárosodás ellen. Aztán alpolgármester lett, és kijelentette, hogy nincs zaj, és a korábbi megbetegedések is megszűntek,. Most ugyanez az ember fizetett hirdetésben (értsd: közpénzen) nyomja, hogy a helyzet elviselhetetlen. Jogosan merül fel a kérdés: Mit tett a körzet jelenlegi képviselője az elmúlt nyolc évben, ha csak mára látta be, hogy a helyzet(e) tarthatatlan. Légügyi szakembereket kérdeztünk.


Az egyik szakember elmondta, hogy az utóbbi időben majdnem 20 %-kal nőtt a gépek száma, ennek megfelelően az utasforgalom is. Ez önmagában lehetne jó hír is, mert vegyük figyelembe, hogy a repülőtér milliárdos iparűzési adója a kerülethez folyik be. Ami azonban a lakosságot érinti, hogy a megnövekedett forgalomnak köszönhetően reggel van erős forgalom, a déli órákban, utána este, majd éjszaka. A késések miatt éjfél után is sok gép érkezik. A nyugati államokban szigorúan betartják, hogy az emberek alvásidejében, éjfél és öt óra között a gépek nem repülhetnek. Ami viszont napjainkban borzolja a kedélyeket, hogy augusztus 16-ától új indulási, és érkezési eljárást vezetett be a HungaroControl. Ez pedig felkészületlenül érte nemcsak a lakosságot, de a kerület vezetőit is.


- Lehet, hogy eddig jó érdekérvényesítő volt az önkormányzat, most meg kevésbé?
- Ez sajnos így van.
- Mit kellene kérnie az érintett területen lakó polgároknak az önkormányzattól, vagy az önkormányzatnak a repülőtértől?
- Felül kellene vizsgálni az új gyakorlatot, és gyenge forgalmi időben megpróbálni a szembestartot, hogy Monor irányból történjen a leszállás és a felszállás. A másik, hogy amennyiben a szél lehetővé teszi, a pilóták ne a pálya végénél szálljanak fel, hanem 600-800 méterrel korábban. Az is segítene, ha a két pályát felváltva használnák a pilóták. A konfliktust az is mérsékelhetné, ha a repülőtér támogatná a lakások, és házak zajszigetelését. Annak idején a Légiforgalom Repülőtéri Igazgatóság komoly összegeket fizetett, hogy a lakosok kicserélhessék az ablakokat, ajtókat, zajszigetelő vakolatokat, tapétákat építsenek. Volt, ahol a tetőszerkezetet is kicserélték. De az biztos, hogy az önkormányzatnak kellene lépéseket tenni, hogy a zajt próbálja minél minimálisabbra csökkenteni.


Kovács László hosszú évekig vezette a Légiforgalmi Zaj és Környezetvédelmi Tanácsot. A hét fős testületben egy politikus se ült, volt viszont közlekedési és környezetvédelmi mérnök, orvos, légiforgalmi irányító. Rendszeresen egyeztettek a repülőtér vezetőivel, akik a felvetéseket szakmai alapon értékelték. 2010-ben aztán jött a Fidesz, és azt mondták, erre a testületre nincs szükség. Azzal kampányoltak, hogy Erzsébet-Bélatelepen jelentősen megnövekedett a tüdőbetegek száma, és sok ember halt meg tüdőrákban. Nos, amióta ők vannak hatalmon, azóta senki nem betegedett meg, nincs tüdőbeteg és senki nem halt meg tüdőrákban. Pláne, mert erről 2010 óta mélyen hallgatnak. Azóta azt is hallottuk a területért felelős alpolgármester szájából, hogy nincs zaj.
- Mi lett más az utóbbi nyolc évben?
- Most a házak felett száll a repülő, a Vajk utcai iskola tanítását zavarják a gépek, és most aztán áll a bál. Ennek az az oka, hogy az önkormányzat és a repülőtéri menedzsment valamint a HungaroControll között nem volt meg az a napi kapcsolat, ami a mi időnkben természetes volt. Az önkormányzat elengedte ezt a sztorit, most aztán kapkodnak össze-vissza. Az önkormányzatnak jelenleg nincs meg az a lehetősége, hogy szakmai alapon érveljen a lakosság érdekében. Az kevés, hogy elmennek, és azt mondják: tiltakozunk. A HungaroControll ugyanis erre azt válaszolja: jó, tudomásul vesszük. Az önkormányzat azt sem tudja elérni, amit mi annak idején, hogy éjféltől reggel öt óráig szüneteljen a repülőforgalom. A jelenlegi helyzet csakis az önkormányzat hibája. A felelősség alól nem tudnak kibújni. 

"

A bejegyzés trackback címe:

https://somodylaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr2714333531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása