Somody László Erzsébet-Bélatelepi blogja

zsebTelep

zsebTelep

Rákosi elégedetten mosolyog a pokolban

Helyi szintekre is leszivárgott a maffiatempó

2019. március 07. - Somody László


orban_rakosi.jpg2018. március 15-én, a miniszterelnök példátlan fenyegetést intézett az ellenzék felé. „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” - mondta „ünnepi” beszédében.

Ahogy a pártokat, úgy a képviselőket is anyagilag próbálja ellehetetleníteni a hatalom, amely az Állami Számvevőszéket használja korbácsnak, és koncepciós eljárások során keresztül véreztetné ki azokat a politikai erőket, amelyek elutasítják az autokrata hatalomgyakorlást, és az orosz ölelés fogsága helyett szabad, európai Magyarországért küzdenek. A Jobbikkal kezdődött, és most már a Momentum is az állampárt célkeresztjébe került. De kiadták a kilövési engedélyt valamennyi ellenzéki erőre is, kivéve a Fidesznek a tavalyi választásokon nagy szolgálatot tevő, és milliárdos elszámolási kötelezettségeket nem teljesítő kamupártokat. Ezek a politika „alakulatok” valamiért nem érdeklik az ÁSZ-t.


És ugyanezt teszi Kövér László a Parlamentben, amikor ellenzéki politikusokat ítél ingyen munkára.


Félreértés ne essék: nem az a legfőbb baj, hogy a képviselők nem kapnak fizetést. A legfőbb baj az, hogy ez egy közönséges bosszúhadjárat része, és a fizetésmegvonás büntetés azért, mert élni merészeltek demokratikus jogukkal, sőt valójában képviselői kötelességüket teljesítették. És üzenet mindenkinek, mert ne legyenek kétségeink. Ma még csak a pártokat „végzik ki” bármiféle ellenállás nélkül. Mert azt hiszik, megtehetik. De mi lesz, ha holnap az egyszerű állampolgár válik kényelmetlenné a véleménye, a gondolatai miatt?


Márpedig nagyon is könnyen előfordulhat ilyesmi. Én személyesen is megkaptam az első telefonokat, amelyek nem is burkolt fenyegetéseket tartalmaztak, ha indulni merészelnék a választásokon. Ugyanazt tudom mondani, amit a teljes ellenzék: nem félek!


Ez az ország már megélte a Gestapo és az ÁVO időszakát is. Ismeri a házmesterek, besúgók világát. Ez a nép pontosan tudja, hogy minek az előszele a mostani keménykedés. Ha hagyja...

A bejegyzés trackback címe:

https://somodylaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr5514675253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katona Imre Elek 2019.03.26. 14:33:49

Nagyon bízom az emberekben, remélve a közös problémáink összehoznak minket egy sikeres választáshoz!
süti beállítások módosítása