Somody László Erzsébet-Bélatelepi blogja

zsebTelep

zsebTelep

Ferihegyi zaj - A lakosság egyértelmű véleményt mondott

...mégsem történik semmi a kerületi Városházán

2019. március 26. - Somody László

 

zaj_illu.jpgKözös sikert értek el az Erzsébet- Bélatelepiek, hisz kezdeményezésüket a korábbi halogatást követően a jelek szerint meghallották a felelősök.

2018 augusztusa óta jelentősen romlott az Erzsébet-Bélatelepen élők életminősége. A Hungarocontrol ekkor léptette életbe azt az új felszállási rendet, amelynek eredményeként a felszálló gépek egyenesen a telep fölé repültek. A városvezetés tétlenségét nézve, a lakossággal és szakmai civil szervezetekkel egyeztetve, egy ötpontos javaslatban többek kötött az éjszakai repülési tilalmat, és egy Budapesttől távoli, fapados repülőtér megvalósításának lehetőségét vetettem fel. A javaslatokkal Erzsébet- és Bélatelep, Szemeretelep és Ferihegy lakosságának zöme egyetértett. 1682-en írták alá az erről szóló aláíróívet, amely a Zsebtelep újság 2018 novemberi számában volt megtalálható. A tiltakozást Szaniszló Sándor fővárosi képviselővel eljuttattuk az összes érintett szervezethez.


A lakosság kiállása a jelek szerint nem volt hiábavaló, hisz a közel kétezer lakos által támogatott javaslatok közül több, például a repülőtér éjszakai bezárásának lehetősége már a főpolgármester és a kormány tárgyalásainak napirendjére is felkerült. Utóbbi már a szintén a kezdeményezésben szereplő fapados repülőtér létrehozásának lehetőségét is elkezdte vizsgálni.


A kerület vezetése viszont az elmúlt közel 3/4 évben a közleményeken túl érdemi munkát nem végzett az ügyben. Ezt az is bizonyítja, hogy egyetlen határozat, rendelet, előterjesztés, nem született sem a kerületben sem a fővárosi közgyűlésben. Ezzel szemben a szomszédos XVII. kerület vezetése, 2018 júniusa óta a repülőtértől független szervezettel végeztetett zajmérést, amelynek eredménye egyértelműen bebizonyította, hogy a repülőgépek által okozott zajterhelés jelentősen rontja az érintett lakosság életminőségét és egészségét. A kialakult helyzetet jól mutatja, hogy a kerületi vezetés legutóbb a februári képviselő testületi ülésen megakadályozta annak az akciótervnek a napirendre vételét, amelyben újabb konkrét javaslatokat fogalmaztam meg az itt élők életminőségének javítása érdekében. Az alábbi nyolc pont napirendre vételét a körzet képviselője - aki egyben a környezetvédelemért felelős alpolgármester is – és a képviselő-testület fideszes többsége érhetetlen okból elutasította!

  • A javaslat a következőket tartalmazta:

    A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő Zajvédelmi Bizottságban az Erzsébet-Bélatelepen, Ferihegyen és Szemere Telepen elszenvedett légtérzajjal kapcsolatos önkormányzati vélemények, javaslatok képviselete.

    Eredménycentrikus konzultáció a HungaroControl-lal a légijárművek repülési eljárásainak meghatározása, változtatása érdekében.

    Kezdeményezés a Kormány felé a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren üzemeltetési korlátozás bevezetése, szükség esetén a zaj és rezgés káros hatásai elleni védelemre vonatkozó jogszabályok módosítása érdekében.

    Egyeztetés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel mobil zajmérő állomás kihelyeztetése érdekében és a légtérzajjal érintett területeken zajmérés elvégzése.

    A zajmérésekhez szükséges beszerzés lebonyolítása, a mérés eredményéről a nyilvánosság folyamatos tájékoztatása.

    HungaroControl által készített un. Green Landing negyedéves környezetvédelmi jelentések nyilvános közzététele online felületeken.

    Egyeztetés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő légitársaságok szövetségének képviselőivel a légtérzaj csökkentése érdekében alkalmazandó repüléstechnikai eljárásokról.

    Érdemi tárgyalások megkezdése a szükséges, lakossági zajvédelmi beruházások és a tulajdonosok által kezdeményezett ingatlan vásárlások folytatásáról a reptéri zajjal terhelt utcákban.


Kétarcú hozzáállás
Nem meglepő, hogy az Erzsébet-Bélatelepiek érdemi képviseletével szemben kerületünk a gyakorlatban csak szájkaratét folytat a repülőtérrel. A jelenlegi polgármester ugyanis egyben a Repülőtéri Régió Gazdaság és Területfejlesztési Klaszter és az AirLED nevű fejlesztési program vezetője is. Az említett projektek kifejezetten azzal a céllal jöttek létre, hogy a repülőtér és környezetének a jövőbeni további(!) gazdasági és ipari fejlesztését, fejlődését segítsék elő. Ez pedig azt jelenti, hogy tökéletesen ellenérdekeltek a repülőtér működésének bármilyen korlátozásában. Kíváncsi vagyok, ilyen helyzetben mennyire vehető komolyan az „elmegyünk a falig” keménykedés.

A bejegyzés trackback címe:

https://somodylaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr9414717529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása