Somody László Erzsébet-Bélatelepi blogja

zsebTelep

zsebTelep

Szemeretelep - Miért a leggyorsabb a legnehezebb?

2019. március 26. - Somody László

szemere_terkep.pngSzemeretelep egyik legfőbb előnye, és szerencsés adottsága, hogy a Gyömrői út mentén épp a határában fut a Cegléd-Szolnok vasútvonal, amelynek okos kihasználásával jelentősen csökkenthető lenne nemcsak a kerületrész, de az egész városrész közlekedési terhelése is. 

 

Az önkormányzati választások közeledtével újra előtérbe került a Gyömrői út felújítása, amit már a 2010-es és 2014-es választások előtt is megígértek. Sajnos a mostani koncepció sem tartalmazza a szemeretelepi vasúti átjáró és a vasútállomás helyzetének a rendezését. A vasúti átjárón való átjutás gépkocsival, - hogy finoman fogalmazzak - sok türelmet igényel. Az „állomás”, amely a peronból és oldalanként egy fedett várakozóból áll, nem túl komfortos és utazóbarát. Pedig a lehetőségek adottak lennének egy korszerű csomópont kialakítására úgy, hogy azzal ne nehezítsük tovább az ott lakók életkörülményeit, viszont vonzóvá váljon a elővárosi vasút használata. A Gyömrői út felújításával egyidőben egy aluljárót kellene építeni a Honvéd utca és a Gyömrői út összekötéséhez, ez megoldaná az itt kialakult áldatlan helyzetet.

A mostani körülmények között nem képes működni se a P+R, se a B+R  (Bike + Ride) rendszer, különösen úgy, ha hozzávesszük, hogy a vonatok közül sem mind áll meg itt. Pedig egy jól kiépített, megfelelő méretű, , fedett, őrzött parkolókkal ellátott vasútállomás ideális lenne ahhoz, hogy a környéken élők a P+R, vagy B+R rendszerű közlekedés segítségével gyorsan és kényelmesen jussanak el a Belvárosba.

parkhaus_stolberg-baaf97d8.jpg

Pedig ilyen megoldásokkal lehetne elérni és ösztönözni a kerékpáros közlekedés elterjedését. Tőlünk nyugatra, ma már zárható, őrzött kerékpártárolókat találni közlekedési csomópontoknál, így elég elkerekezni (napi testmozgásnak sem utolsó) az állomásig, ott biztos helyen hagyni a bringát, és vonattal bejutni a városba. Ez a B+R lényege.

Okos tervezéssel, a kerékpárút-hálózat kiépítésével, bővítésével, és az elővárosi vasúti közlekedési szolgáltatások fejlesztésével, korszerű, tiszta vasúti kocsik forgalomba állításával (nem csak hétvégén), jegyautomata üzembehelyezésével, sokat léphetnénk előre egy élhetőbb, kényelmesebb, környezetbarát városrész felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://somodylaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr6914717549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása