Erzsébet-Bélatelepen nőttem fel, itt is születtem, itt éltek már a nagyszüleim és a szüleim is. Házunk helyén ma az Attila utcai óvoda áll. Édesapám, én és a gyerekeim is ide jártuk óvodába, iskolába. Szüleim, a Lőrinci Fonóban dolgoztak, majd egy kis Bécsi fánk sütödét üzemeltettünk a Gorkij utca sarkán, de jelenleg is Erzsébettelepen dolgozom. Ezer szállal kötődöm a kerületrészhez, és fáj látnom, hogy a Gyömrői út nemcsak a településrész, de a fejlődés határa is.

Vannak, akik városszélnek tartják. Én olyan zsebnek látom Pestszentlőrinc nagy, valamennyiünket körülölelő kabátján, amely tele van értékekkel, lehetőségekkel, de félig bevarrták, és egy kicsit el is feledkeztek róla.
Erzsébet-Bélatelep, Ferihegy lemerült alvóvárosként létezik. Hiányzik az energia, hiányzik valami, amitől ez a terület nemcsak feltöltődhetne, hanem lendületet kaphatna, amitől megtelhetne élettel. Hiányzik egy akku. Hiányzik belőle egy új, friss energiával teli zsebtelep.